Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vörös gém

2012.12.18

A vörös gém (Ardea purpurea) a gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe, ezen belül a gémfélék (Ardeidae) családjába tartozó nagyméretű gázlómadár.

 

Elterjedése 

A vörös gém a mérsékelt és a trópusi éghajlati övezetek lakója, így Dél-Európa, Dél-Ázsia és Afrika területén fordul elő. Az európai példányok a telet Afrikában töltik.

A fajjal sekély édesvizek, mocsarak, nagy kiterjedésű nádasok, szikes rétek környékén találkozhatunk.

Alfajai 

Megjelenése 

Nevét az ivarérett példányok fekete csíkokkal tarkított vörösesbarna nyaki tollazatáról és gesztenyeszínű begyéről nyerte el. Ezen túl azonban meglehetősen sötét színű madarak: a kifejlett állatok hasa és fejteteje, illetve az innen induló kettős bóbita fekete, hátuk és szárnyaik pedig egyöntetű szürkék. A fiatal egyedek majdhogynem egyszínűek, tollazatuk a kis fekete „sapkát” kivéve fakó homokbarna.

A vörös gém jóval karcsúbb rokonánál, a gyakori szürke gémnél, csőre és nyaka pedig vékonyabb és hosszabb. A madár átlagos testhossza 78-90 centiméter között mozog, míg szárnyfesztávolsága elérheti a 120-150 centimétert is. A nemek egyformák, bár a hímek némileg nagyobbak: átlagos testtömegük 0,6-1,2 kilogramm míg a tojók csak 0,5-1,1 kilogrammot nyomnak.

Életmódja 

Purple heron1.jpg

A nap nagy részét a sekély vízben mozdulatlanul állva tölti, várva, hogy felbukkanjon a zsákmány, amire villámgyorsan lecsaphat. Elsősorban rovarokkal, halakkal, kétéltűekkel táplálkozik. A szürke gémhez viszonyítva félénk, a sűrűbb nádasokat kedveli.

Röpte a gémfélékre jellemző. Nyakát mélyen begörbíti S-alakban, fejét lefelé tartja, hosszú, hátrafelé kinyújtott karcsú lábai pedig hosszan túlnyulnak farkán. Alapvetően csendes madár, ritkán hallható hangadása a szürke géméhez hasonló, bár magasabb hangfekvésű recsegő kiáltás, egy-egy hangos, rezgő „krank”. Felszálláskor és a fészken ülve „kar-kar-kar” kiáltást hallat.

A mérsékelt éghajlati övben hosszútávú vonuló madár, kora ősszel indul Afrikába, majd tavasszal tér vissza fészkelni Európába.

Szaporodása

Ez a gémfaj kis létszámú telepeket alkot, de nem elsősorban fákon, hanem nádasokban építi fel főleg nádszálakból készült, magas peremű fészkét, amelynek környékét vehemensen védelmezi a betolakodókkal szemben. A párzási időszakban a kifejlett példányok tollazata világosabb, színesebb lesz. A párzást különféle pózokból álló násztánc előzi meg. Az évi egy fészekalj 4-6 tojásból áll, amik 25-28 nap múltán kelnek ki. A fiókák 55-65 nap múltán repülnek ki, addig mindkét szülő táplálja őket.

Kárpát-medencei előfordulása 

Purple heron2.jpg

A vörös gém rendszeres fészkelő a Kárpát-medencében.

Magyarországon az állomány 900-1500 pár közé tehető. Elsősorban a Tisza-tó és a Felső-Tisza nagy nádasaiban gyakori, de a Körösök és a Duna alföldi szakasza mentén is gyakori. A Dunántúlon elsősorban a Kis-Balaton és a Fertő környékén koncentrálódik az állomány.

Védettsége 

A vörös gém világléptékben nem veszélyeztetett faj a Természetvédelmi Világszövetség értékelése szerint. Európában más a helyzet a zavartalan vizes élőhelyek visszaszorulása miatt. Itteni léptékben sebezhető a faj, SPEC értékelése 3-as (az európai állomány kedvezőtlen státusban van, de a teljes állomány zöme nem Európában fordul elő). Magyarországon fokozottan védett, eszmei értéke 250 000 forint.